Nem látod az értelmedet, jövőjét a mádnak,
Örömei életednek messzi ködbe szállnak,
A hosszanti kilátásod belátássá szűkült,
Kiszínezett valóságod fakó képpé szürkült.
Döntéseid, dönthetetlen akadályok állják,
Kivezető kiskapukat hét lakatra zárják,
Úgy maradnak rejtve, hogy mindenhol ott vannak,
Nap, mint nap, a tányérodba "hazug levest" adnak.
Műemberek, műértékek, műérzések, műborok,
Művészinek beállított, műömlesztő műsorok.
Műfelnőttek művágyakkal, műgyerekek, műmesék,
Halott fenyőnél mű a mosoly, a pénzszeretet ünnepén.
Vakká tettek, vakok vezetnek, vakablak elé,
Elhitt látásotokkal, büszkén "néztek kifelé".
Sajátnak vélt okosságot, üres szavakat cseréltek,
Teljességet, a hiányt okozó hiánypótlóktól reméltek.
Nézz magadba, a bőr alá láss,
Feledj most mást, a hús alá áss,
Ha valódi éned még most sem látod,
A mű-trágyák alatt megtalálod.
Szűrd ki a tényeket,
Értsd meg a lényeget,
Lásd meg a jeleket
Dobd ki a szemetet,
Add azt, mit elfedtél,
Köpd ki, mit bevettél!
Cselekedj, ne panaszkodj,
A józan észbe kapaszkodj!
Tartsd a szavadat!
Készítsd Te(!) magadat.
