Az ember szabadnak születik. Hangoztatják.
Valóban szabadok lennénk? Valóban nagy szabadság lenne a mostani életünk?
Bizonyára azért kergetjük idő előtt magunkat a halálba, mert ízlik nekünk ez a nagy szabadság.
Mit jelent számomra a szabadság? Kötöttség nélküliséget, a tapasztalás szabadságát. Miért szereti sok felnőtt a gyerekeket, és miért nem szereti őket - ha lehet - még több?

Talán, mert ők még sokkalta szabadabbak, mint a felnőttek. Minél inkább idősebb valaki, általában annál inkább megkötött. Ha máshogyan nem akkor a teste egyre gyatrább állapota miatt. A gyerekeket minden érdekli, izegnek-mozognak, érdeklődnek a külvilág felé, tapasztalni akarnak. Ők igazi szabadgondolkodásúak és szabadszájúak. Mikor ez már belevág a felnőttek által kialakított társadalmi rendbe, mikor már feszéjezi, nyugtalanná teszi valamelyik felnőtt korlátozott kis életét, mivel teszik egyértelművé a gyereknek, hogy itt bizony „mindennek van határa”?
Azt mondják neki: - Nem szabad. – Nem szabad! Magyarul: - Nem vagy szabad, ne csináld! Hogy is lennél szabad mikor kötöttségek közé születsz és egyre több és több kötöttségbe „ringatnak” bele, majd „ringatod” bele magadat az életed során.

De a gyerek valahol tudja, hogy neki egy szabad lénynek kellene lennie. És mit tesz ilyenkor? Azt, amit „nem szabad”. Mert ki magyarázza meg neki, hogy mit miért ne tegyen? A legtöbb szülő, tanár elintézi egy olyan szintű válasszal, hogy: csak. Vagy azzal, hogy megbüntetnek. Netalán azzal, hogy meghalsz. Szóval azzal, hogy elveszik még jobban a szabadságod, ha szabadság érzését kiváltó dolgokat teszel. Rövidtávú, könnyen belátható eseményeknél még lehet, hogy működik is, a meghalsz figyelmeztetés. A baj az, hogy nem tanítanak meg minket az orrunknál tovább látni. - Ami nem öl meg egyből, az nem is fog. - hitetik el magukkal sokan. Melyik erősebb érzés: a szabadság utáni vágyunk vagy a halálfélelmünk? Rövidtávon bizonyára a halálfélelmünk, de hosszú távon?

Számomra egy önpusztító életet élő, önpusztító dolgot művelő ember, egyértelműen megadja erre a választ. Régebben én is cigiztem és így már más szemmel visszagondolva én is a szabadságot kerestem egy-egy szál cigarettában. És erre a cigaretta reklámok még rá is tettek sok-sok lapáttal. Vajon a cigarettákon feltüntetett feketekeretes írások nem azt hirdetik, hogy nem szabad? - Nem szabad, roncsolja a tüdődet, rákot okoz, büdös lesz tőle a szád! Kit érdekel, ha ez által belekóstolhatok a szabadságba!? Vagyis az illúziójába. Mert nemcsak, hogy szabadabbá nem váltam tőle, hanem még egy dologhoz hozzákötöttem magamat. Aztán inni sem szabad, tehát azt is tennem kell! Lehet, hogy minél inkább antiszociális egy személy, annál nagyobb benne a szabadság iránti vágya?

Lehet, hogy a bűnözők sem rosszak, csak szabadok szeretnének lenni? Lehet, hogy alapban egyik ember sem rossz, csak a kötöttségekből keresik a kiutat és ezért a „nem szabad” dolgokat teszik? Amíg külső törvények lesznek, mindig lesznek olyan emberek is, akik megszegik azokat. De ők valóban rosszak lennének? Mint minden ez is csak nézőpont kérdése. A nézőpontot meg azok diktálják, akik hatalmon vannak. Akár erőszakkal is. Nekik szabad. Lehet, hogy a bűnözők többsége tényleg csak áldozat? Egy emberi függetlenséget kizsákmányoló rendszer áldozatai? Talán ezért vágynak az emberek hatalomra, pénzre, mert úgy gondolják, akkor többet tudnak megtenni, és ők diktálhatják, mit szabad és mit nem.

Csakhogy mindig van egy nagyobb külső hatalom, ami korlátoz minket, ha az „illúzió szabadságot” kergetjük. Külső hatalmat keressük, mert elfelejtettük, hogy a legfőbb hatalom bennünk van: a saját lelkiismeretünk. Ha a szavát követve az élettel tartunk, az életet válasszuk a túlélés helyett, és nem a berögzött, mások által belénknevelt, ránkerőszakolt gondolatsémákat, talán megízlelhetjük egy pillanatra a valódi szabadság ízét. És ha egyszer belekóstolunk, soha nem érjük be kevesebbel.